http://amazing-selena.com/proba/ff.png

http://amazing-selena.com/proba/navi.png

  Selena Marie Gomez (Grand Prairie, Texas, USA, 1992. július 22.) jelenleg 20 éves, mexikói származású amerikai színésznő, énekesnő. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon. Karrierjét a 'Barney & Friends' (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Itt kötött örökre szóló barátságot Demi Lovatoval. 2007-ben kezdődött a 'Varázslók a Waverly helyből' című Disney-sorozat, melyben 'Alex Russo' szerepével megismerte az egész világ. Énekesnőként három  lemezt adott ki, jelenleg 4. albumán dolgozik. Idén (2013) több filmet is forgatott. A 'Spring Breakers'-ben Vanessa Hudgensszel és Ashley Bensonnal játszik együtt, míg a 'The Getaway'-t Bulgáriában forgatta Ethan Hawke-kal. Emellett folyamatosan tervezi a saját ruhakollekciójának darabjait és nemrégiben kiadta első parfümét. A neve fémjelzésével kiadott az OPI számára egy körömlakk kollekciót, továbbá csatlakozott a Case Mate kampányhoz, mellyel iPhone tokokat dobtak piacra. Gomez magánélete csaknem tökéletes; két évig alkotott egy párt Justin Bieber énekessel, azonban nemrégiben különváltak útjaik.

/proba/sister.png

J-Bieber

http://amazing-selena.com/proba/elit.png

    
    
    
    
Ne jelentkezz! Csak a kedvenc lapjainknak vannak fenntartva a helyek!

Elit pictures coming soon (it takes 2-3 days)
Waiting for picture (képre vár): -

http://amazing-selena.com/proba/ld.png

Ebben a részlegben elérheted a legújabb média letöltéseket. Selena legújabb dalait, filmjeit, stb. 
Letöltés: Jobb klikk >> Cél/Fájl mentése másként

+ Come & Get It
+ Slow Down

http://amazing-selena.com/proba/ask.png

http://amazing-selena.com/proba/chat.png
http://amazing-selena.com/proba/aloldal.png

Az Amazing-Selena.com számos aloldallal rendelkezik, melyeken különböző tartalmakat találhatsz.

+ Galéria
+ Ikonbázis
+ Dalszöveg center
+ Médiabázis
+ Interjúk
+ Png paradicsom
+ YouTube csatorna

http://amazing-selena.com/proba/projects.png

The Getaway
Mi ez? film (akció, bűnügyi)
Szerep: Kid
Megjelenés: 2013. augusztus 30. (Amerika)
Történet: Brent Magna-nak kormány mögé kell ülnie, hogy egy ismeretlen férfit üldözzön, aki elrabolta a feleségét.
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Behaving Badly
Mi ez? film
Szerep: Nina Pennington
Megjelenés: ?
Történet: ?
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Dream Out Loud
Mi ez? ruhakollekció
Szerep: tervező
Kmart | Facebook | Képek

Stars Dance
Mi ez? album
Szerep: énekesnő
Megjelenés: 2013. július 23.
Képek

http://amazing-selena.com/proba/site.png

 Szerkesztők: Fanny és Szynti
 Nyitás: 2011. június 18.
 Design: Fanny
 Téma: Selena Gomez
 Layout: 15.0 
 Hosted by: FanFusion.org
 Kapcsolat: @email
 Látogatók: (indulás: 2011.06.19. 21:15)

Figyelem! Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel és az ismerőseivel, családtagjaival sem! Ez csupán egy rajongói lap, mely tartalma 100%-osan a lap két tulajdonosát képzi.

 


'HT' premier

Tegnap, azaz szeptember 23-án volt Selena legújabb filmjének, a 'Hotel Transylvania'-nak a premierje Los Angelesben, a Grove-on. Selena egy lenyűgöző hófehér Versace ruhát viselt, melyhez Christian Louboutin cipőt választott. Csekkoljátok a vörösszőnyegen készült fotókat!

amazingselena_2810929.jpg amazingselena_283429.jpg amazingselena_285829.jpg
204 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Sep 23 | kommentek: 0

Visszatértünk!

Mint látjátok, az oldal új külsőbe bújt, amit Szynti készített. Szerintem csodaszép lett, a kódolás már kevésbé, de az az én hibám. Sajnos valakinél biztosan el fog csúszni, de nem tudtunk rájönni, hogy hogyan oldjuk meg a problémát. Nálam jó, de kisebb monitoron kicsit elcsúszik. Ami a menüket illeti: jelenleg nincs bennük tartalom, de idővel visszakerül minden korábban megírt modul :) Most pedig hozom is az "első" frisst!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Sep 23 | kommentek: 0

Szerkesztőkre van szükség!

Sziasztok! :) Mint látjátok Jake kiszállt,  - nekem sem szólt, de mindegy is. A lényeg, hogy egyedül továbbra sem tudom vinni a lapot, mivel beléptem az egyetemisták népes táborába, és egyszerűen nincs időm.. ráadásul az albérletemben még mindig nincs net, így emiatt nem jöttem legfőképp. Most első dolgom a galériába feltölteni MINDEN elmaradt képet, ami nagy munka lesz, de most végre hazaértem, és van egy kis időm erre. Viszont az oldalnak nagyobb szüksége van társszerkesztőkre, mint valaha. Többet is felveszek, de nem ártana, ha értenének a html-hez, és valóban lenne időtök frisselni...  Az előző bejegyzésemben már mindent leírtam a jelentkezésről, így kérlek titeket, hogy jelentkezzetek, mert nagyon nem szeretném bezárni a lapot :)

UI: Akár chatben is jelentkezhettek egy msn címmel, és akkor ott tudnánk beszélni!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Sep 20 | kommentek: 0

Társszerkesztőket keresek!

Biztosan feltűnt nektek, hogy lassan két hete hír nélkül áll az oldal - bár a galériában azért frisselgettem. A lényeg, hogy nincs időm egyedül vinni az egész lapot, és a kedvem se olyan nagy, mint a kezdetekben, de megszeretném tartani az oldalt :) Ezért arra a döntésre jutottam, hogy társszerkesztőket keresek. Igen, nem egyet, hanem többet. Mivel úgy gondolom, hogy eddig az amazing-selena az egyik leginformáltabb Selenás lap volt, és ezt a továbbiakban is szeretném fenntartani. A jelentkezésnek van némi feltétele:

1) Először is szeretned kell Selenát - talán ez nem olyan nagy kérés!
2) Értened kell a Coppermine galihoz, és az ftp-s képfeltöltéshez
3) Életkort nem szabok meg, de nagyon fontos, hogy összefüggően, helyesen írj, és ne vesszők nélküli tagolatlan, durva helyesírási hibákkal teli mondatokat használj.
4) Hetente legalább 5 nap tudj frisselni.
5) Tudj angolul, ez rendkívül fontos a cikkek fordításánál!
6) Érts a Photoshophoz!

Ha mindezek mellett úgy érzed, hogy megfelelnél, és szeretnél az Amazing-Selena szerkesztői csapatába tartozni, akkor írj egy mailt ide: admin@amazing-selena.com
A leveledbe írd le a neved, korod, hogy miért szeretnél a lap szerkesztője lenni, miért és mióta szereted Selenát, illetve amennyiben van oldalad, írd le a címét! (Ha nincs, akkor csatold egy Photoshopos munkád.)

írta: Fanny | ekkor: 2012 Sep 07 | kommentek: 0

Bravo scanek

amazingselena_28229.jpg amazingselena_28429.jpg amazingselena_28129.jpg
6 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Aug 23 | kommentek: 0

Kylie playlist-je

Kylie Jenner - Kim Kardashian féltestvére - feltöltött egy videót, melyben a segítségünket kéri egy csajos zenei lista összeállításához. Ő megemlítette Selena és Taylor dalait, de további számokat keres a listára.

írta: Fanny | ekkor: 2012 Aug 23 | kommentek: 0

Vegyes képek

Kaptunk néhány új fotót. Megjelent egy új poszter az ősszel a mozikba kerülő 'Hotel Transylvania' című filmhez. (1. kép) A poszteren a szereplőknek hangjukat adó színészek és a karakterek nevei láthatóak. Selena feltöltött egy új fotót a 'Postcard on the Run' alkalmazással. A képen az új filmbeli színésztársaival látható. A film címe még mindig kérdéses, de egyre biztosabb, hogy 'Feed the Dog' lesz, hisze Selena is így említi a kép alatt, illetve már IMDB-n is erre változtatták a címét. (2. kép) Ezen kívül kaptunk két új Twitter képet. (3. kép)

amazingselena~24.png amazingselena~5.jpeg amazing-selena~14.jpg
4 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Aug 23 | kommentek: 0

Forgatási nap

Selena szerdán ismét munkába állt, és legújabb filmjét forgatta Los Angelesben. Ezúttal csak néhány képet kaptunk róla. Sel nem viselt sminket, elég fáradtnak tűnt, de ennek ellenére így is gyönyörű volt. Egy MacBookkal a kezében mászkált ugyanabban a shortban, amit előző nap is viselt, azonban ezúttal egy hátul koponya alakban kivágott pólót viselt.

amazingselena_28229~206.jpg amazingselena_28129~216.jpg amazingselena_28429~132.jpg
6 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Aug 23 | kommentek: 0

Személyes képek

Megjelent 3 új Twitter kép. Közülük az egyiken még Jennifer Stone-nal  - WOWP beli Harper - látható. (1-2. kép) Emellett kaptunk egy új fanfotót is, ami augusztus 20-án készült. (3. kép)

amazingselena_28429~130.jpg amazingselena_28329~164.jpg amazingselena_28229~204.jpg
4 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Aug 21 | kommentek: 0

Ebéd a csajokkal

Augusztus 20-án Selena két jó barátnőjével, Ashley Cookkal és Samantha Droke-kal ment el ebédelni egy LA-i étterembe. Sel nagyon csinos volt, a hosszú ujjatlan pólójához egy farmershortot vett fel, melyhez egy fekete bakancsot húzott. A későbbiekben azonban megvált a meleg cipőjétől és egy flip-flopra cserélte.

amazingselena_281129.jpg amazingselena_282329.jpg amazingselena_281929.jpg
24 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Aug 21 | kommentek: 0

<< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 Következő >>

Content Management Powered by CuteNews