layout/images/selena.png

  Selena Marie Gomez (Grand Prairie, Texas, USA, 1992. július 22.) jelenleg 20 éves, mexikói származású amerikai színésznő, énekesnő. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon. Karrierjét a 'Barney & Friends' (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Itt kötött örökre szóló barátságot Demi Lovatoval. 2007-ben kezdődött a 'Varázslók a Waverly helyből' című Disney-sorozat, melyben 'Alex Russo' szerepével megismerte az egész világ. Énekesnőként három  lemezt adott ki, jelenleg 4. albumán dolgozik. Idén (2013) több filmet is forgatott. A 'Spring Breakers'-ben Vanessa Hudgensszel és Ashley Bensonnal játszik együtt, míg a 'The Getaway'-t Bulgáriában forgatta Ethan Hawke-kal. Emellett folyamatosan tervezi a saját ruhakollekciójának darabjait és nemrégiben kiadta első parfümét. A neve fémjelzésével kiadott az OPI számára egy körömlakk kollekciót, továbbá csatlakozott a Case Mate kampányhoz, mellyel iPhone tokokat dobtak piacra. Gomez magánélete csaknem tökéletes; két évig alkotott egy párt Justin Bieber énekessel, azonban nemrégiben különváltak útjaik.

http://amazing-selena.com/layout/images/tweets.png
/layout/images/famsites.png
hamarosan... meghívásra!
http://amazing-selena.com/layout/images/elite.png

    
    
    
    
Ne jelentkezz! Csak a kedvenc lapjainknak vannak fenntartva a helyek!

Elit pictures coming soon (it takes 2-3 days)
Waiting for picture (képre vár): -

http://amazing-selena.com/layout/images/askus.png

http://amazing-selena.com/layout/images/chat.png
http://amazing-selena.com/layout/images/subpages.png

Az Amazing-Selena.com számos aloldallal rendelkezik, melyeken különböző tartalmakat találhatsz.

+ Galéria
+ Ikonbázis
+ Dalszöveg center
+ Médiabázis
+ Interjúk
+ Png paradicsom
+ YouTube csatorna

http://amazing-selena.com/layout/images/herworks.png

The Getaway
Mi ez? film (akció, bűnügyi)
Szerep: Kid
Megjelenés: 2013. augusztus 30. (Amerika)
Történet: Brent Magna-nak kormány mögé kell ülnie, hogy egy ismeretlen férfit üldözzön, aki elrabolta a feleségét.
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Behaving Badly
Mi ez? film
Szerep: Nina Pennington
Megjelenés: ?
Történet: ?
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Dream Out Loud
Mi ez? ruhakollekció
Szerep: tervező
Kmart | Facebook | Képek

http://amazing-selena.com/layout/images/sitedata.png

 Szerkesztők: Fanny és Szynti
 Nyitás: 2011. június 18.
 Design: Szynti
 Téma: Selena Gomez
 Layout: 14.0 
 Hosted by: FanFusion.org
 Kapcsolat: @email
 Látogatók: (indulás: 2011.06.19. 21:15)

Figyelem! Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel és az ismerőseivel, családtagjaival sem! Ez csupán egy rajongói lap, mely tartalma 100%-osan a lap két tulajdonosát képzi.

 

http://amazing-selena.com/layout/images/ffad.png


Új előénekes a turnén

Selena 'We Own the Night' turnéjának eddig az abszolút előénekese Selena jó barátnője, Christina Grimmie volt. Azonban Selena mikor október 13-án (pontosan 10 nap múlva!!!) újra turnéra indul, már Kanadában fog koncertezni. A kanadai fellépések mindegyikén új előénekes lesz, aki nem más, mint Shawn Desman. Shawn egy kanadai R&B énekes, az Universal Music Canada előadója.

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 03 | kommentek: 0

DM magazin címlapján

Brazíliában útjára indítottak egy teljesen új magazint, mely DM névre hallgat. A harmadik borítón máris Selena látható! Csodaszép amúgy a címlap!

DM.jpg  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 03 | kommentek: 0

Instagram képek

Selena feltöltött két új képet a Twitterére. A kisképek közül az elsőn egy parókát visel.

1002_f727657fe4ca4ae5b2f86ebc5147f242_7.jpg 03~32.jpg 
2 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 03 | kommentek: 0

Megviccelte Justint!!!

Szintén ma hoztam nektek egy képet Ben Baller-ről és Selenáról. A kép címében benne volt, hogy 'Vajon kinek lesz grill-je?'. A grill egy ilyen aranyszerű képződmény, amit a fogakra szerelnek, sok rappernek van, pl. Snoop Dog-nak, biztosan láttatok már ilyet. (Ha nem: google!) Nemrégiben Justin készíttetett egy ilyet Ben Ballerrel Halloweenra. Ezt nem kell folyton hordani, tetszés szerint levehető, viszont Justin sokat hordja - Selena szerint. Ben Baller tegnap ellátogatott Sean Kingston hívására a 'Shake It Up' új műsorának a megbeszélésére, ahol Sean és Selena jelen voltak. Ben persze nem is mert odamenni Selenához, mivel gondolta, hogy Selnek nem éppen a kedvence, mivel ő készítette Justinnak a grilljeit. Végül Sean Kingston mutatta be egymásnak Bent és Selenát. Ben kérdezte, hogy Justin hordja-e a grillt, mire Selena rávágta, hogy "Igen! Határozottan!", majd csúnyán nézett Benre. Majd Selena megszólalt és azt mondta: "Vicceljük meg Justint!" Ben persze benne volt. Az átverés lényege az volt, hogy készítenek egy közös képet, majd a kép címének odaírják, hogy 'vajon kinek lesz grillje?'  Ben megfogta azt a táskáját, amiben a grill készítéshez szükséges eszközeit tárolja és Sean menedzsere készített róluk egy közös képet. A fotót ezután elküldték Kenny Hamiltonnak, Ryan Goodnak, Alfredo Floresnak és Justinnak... Mexikóban ekkor olyan este fél 8 fele lehetett, szóval Ben nem is számított válaszra, mivel tudta, hogy Justinék épp turnén vannak és készülnek az esti koncertre. Azonban 30 perccel később Kenny írt: "Ez nem lehet igaz!" Ben elfelejtett válaszolni, így folyamatosan hívták a telefonján... végül Ben felvette a telefont. Kenny teljesen kétségbeesetten mondta, hogy meg ne csinálja Selenának a grill-t, mert Justin teljesen ki fog akadni. Ezután Ben közölte Selenával a telefonon történteket, Sel pedig nevetett. Egyikőjük sem árulta ez az igazat. Majd Ben kapott egy SMS-t Justintól: "Hívj fel!" Ben félt, hogy Justin leosztja, de fogalma sem volt róla, hogy Selena elmondta-e már neki, hogy csak tréfa volt az egész. De a hívásból úgy tűnt, hogy Justin nem tud semmiről, mivel azt mondta: "Légyszi mondd, hogy ez csak egy vicc!" Ben teljesen elcsodálkozott azon, hogy Selena ilyen sokáig (több óráig) képes volt ilyen tudatban hagyni Justint. Végül visszahívta JB-t telefonon és elmondta, hogy nyugodjon meg, Selenának nem lesz grillje! Justin megkönnyebbülten nevetett a telefonba. 

Figyelem, ezt Ben Baller blogjáról fordítottam, saját szavaimmal átírva - persze az idézetes részek eredetiek!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 02 | kommentek: 0

Új turné dátumok!

Azt mindannyian tudtuk, hogy a 'We Own the Night' turné 2011-ben egészen decemberig ki fog tartani, most viszont megtudtuk, hogy 2012 is a turné éve, Selena ugyanis Dél-Amerikát fogja meghódítani. Kikerült három turnédátum:

2012. január 20. és 21. - Rio De Janeiro (Brazília)
2012. január 23. és 24. - Sao Paolo (Brazília)
2012. január 25. - Porte Alegre (Brazília)

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 02 | kommentek: 0

Új Disney show-ban lesz zsűri!

Ma korábban posztoltam nektek egy képet Selenáról és Sean Kingstonról. Nos, kiderült, hogy miért írta azt Sean, hogy együtt fognak zsűrizni Selenával! A Disney hamarosan elindít egy új sorozatot, Shake It Up 'Make Your Mark' címmel, mely a Shake It Up sorozat amolyan folytatása, de csak a táncos részét tekintve. Ugyanis egy tehetség tánckutató verseny indul. Selena és Sean pedig zsűrik lesznek! Megjelent egy kép, melyen látható Selena és Sean aláírása. Az első rész október 14-én lesz az amerikai Disney csatornán!

Sean.jpg  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 02 | kommentek: 0

Instagram képek

Kaptunk néhány képet Selena ismerősi jóvoltából Instagramon keresztül. Az első képet Jonathan Rabon posztolta, aki a 'We Own the Night' turné egyik táncosa. A képen néhány sütőtök látható. És hogy ez miért kötődik Selenához? A kép a 'Hit the Lights' klipforgatásán készült. Ezek szerint belevittek egy kis Halloween-t is a klipbe?! Majd meglátjuk! Emellett Alfredo Flores is posztolt egy új képet, melyen a Spongyabob című sorozatot láthatjuk a Tv-ben. Alfredo a következőt írta hozzá: "@selenagomez épp a Spongyabobot nézi spanyolul, itt Mexikóban!" - és ezzel bizony új információhoz jutottunk. Selena Mexikóban van, feltételezhetően Justinnal! (Hiszen ő épp ott turnézik)

;.jpeg 0bed79c03a7c49a7b3891b7bea23726b_7.jpg 
2 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 02 | kommentek: 0

Aranyfogakat csináltatott!?

Ben Baller nemrégiben Justinnak készített arany fogakat. Most úgy tűnik, hogy Selena is beállt a sorba. Ben ugyanis feltöltött egy képet az Instagramjára, melyen Selenával látható és a következő üzenetet fűzte hozzá: "Először Justin... Most nézd csak ki készül grill fogakat csináltatni!"

c0ab297ec367476d93811f11a2a142e7_7.jpg  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 02 | kommentek: 0

A 'Shake It Up' forgatásán

Selena úgy tűnik, hogy a napokban járt a Disney egyik sorozatának, a 'Shake It Up'-nak a forgatásán. Selena ugyan eddig még nem szerepelt a sorozatban, de mint tudjuk, a főcímdalt ő énekelte. Selena feltöltött egy képet a Twitterére, mely a 'Shake It Up' forgatásán készült, a fotón Sean Kingstonnal látható. A képnek a következő címet adta: "@seankingston és én zsűrizünk. Yuppp"
A sorozat egyik főszereplőjét alakító Bella Thorne is írt Selenával kapcsolatban: "hey @selenagomez jó újra itt látni téged :) lylals"

412845961.jpg  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 02 | kommentek: 0

Jelena Brazíliában?

Selena barátja, Justin is turnéra indult - mely a My World turnéjűnak a folytatása Dél-Amerikai országokban - tegnap. Az első koncertjét Monterrey városában tartotta, Mexikóban tegnap este. Hamarosan ellátogat Brazíliába is, ahol három különböző városban fog fellépni. Egyes pletykák szerint Selena is vele megy majd, hiszen az ő turnéjának folytatásáig még van majdnem két hete (október 13.-a az első koncert). Egy brazil pletykalap tudomása szerint Jelena a híres Copacabana Palace hotel lakosztályában vett ki szobát, amelyben korábban már többször megfordult a Brad Pitt Angelina Jolie páros. Nos, ezeket a pletykákat a nap folyamán lefújták, és hamisnak ítélték. Én azért örülnék, ha igaz lenne!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 01 | kommentek: 0

<< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 Következő >>

Content Management Powered by CuteNews