layout/images/selena.png

  Selena Marie Gomez (Grand Prairie, Texas, USA, 1992. július 22.) jelenleg 20 éves, mexikói származású amerikai színésznő, énekesnő. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon. Karrierjét a 'Barney & Friends' (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Itt kötött örökre szóló barátságot Demi Lovatoval. 2007-ben kezdődött a 'Varázslók a Waverly helyből' című Disney-sorozat, melyben 'Alex Russo' szerepével megismerte az egész világ. Énekesnőként három  lemezt adott ki, jelenleg 4. albumán dolgozik. Idén (2013) több filmet is forgatott. A 'Spring Breakers'-ben Vanessa Hudgensszel és Ashley Bensonnal játszik együtt, míg a 'The Getaway'-t Bulgáriában forgatta Ethan Hawke-kal. Emellett folyamatosan tervezi a saját ruhakollekciójának darabjait és nemrégiben kiadta első parfümét. A neve fémjelzésével kiadott az OPI számára egy körömlakk kollekciót, továbbá csatlakozott a Case Mate kampányhoz, mellyel iPhone tokokat dobtak piacra. Gomez magánélete csaknem tökéletes; két évig alkotott egy párt Justin Bieber énekessel, azonban nemrégiben különváltak útjaik.

http://amazing-selena.com/layout/images/tweets.png
/layout/images/famsites.png
hamarosan... meghívásra!
http://amazing-selena.com/layout/images/elite.png

    
    
    
    
Ne jelentkezz! Csak a kedvenc lapjainknak vannak fenntartva a helyek!

Elit pictures coming soon (it takes 2-3 days)
Waiting for picture (képre vár): -

http://amazing-selena.com/layout/images/askus.png

http://amazing-selena.com/layout/images/chat.png
http://amazing-selena.com/layout/images/subpages.png

Az Amazing-Selena.com számos aloldallal rendelkezik, melyeken különböző tartalmakat találhatsz.

+ Galéria
+ Ikonbázis
+ Dalszöveg center
+ Médiabázis
+ Interjúk
+ Png paradicsom
+ YouTube csatorna

http://amazing-selena.com/layout/images/herworks.png

The Getaway
Mi ez? film (akció, bűnügyi)
Szerep: Kid
Megjelenés: 2013. augusztus 30. (Amerika)
Történet: Brent Magna-nak kormány mögé kell ülnie, hogy egy ismeretlen férfit üldözzön, aki elrabolta a feleségét.
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Behaving Badly
Mi ez? film
Szerep: Nina Pennington
Megjelenés: ?
Történet: ?
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Dream Out Loud
Mi ez? ruhakollekció
Szerep: tervező
Kmart | Facebook | Képek

http://amazing-selena.com/layout/images/sitedata.png

 Szerkesztők: Fanny és Szynti
 Nyitás: 2011. június 18.
 Design: Szynti
 Téma: Selena Gomez
 Layout: 14.0 
 Hosted by: FanFusion.org
 Kapcsolat: @email
 Látogatók: (indulás: 2011.06.19. 21:15)

Figyelem! Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel és az ismerőseivel, családtagjaival sem! Ez csupán egy rajongói lap, mely tartalma 100%-osan a lap két tulajdonosát képzi.

 

http://amazing-selena.com/layout/images/ffad.png


Új instagram kép

Selena feltöltött egy új képet az Instagramjára, pontosan 20 perccel ezelőtt. A képen Eli Rothtal látható a 'The Thing' premierjén. Aki esetleg nem tudná, hogy ki Eli, annak egy kis infó: Eric egy igen népszerű producer Amerikában. Többek között részt vett a Motel, A Kabinláz és még számos film készítésében. Selenával mindketten rajonganak a horror filmekért, melyet Eli a Twitterén is megjegyzett.

763e37b6a7334564bbf9db8a841ca79a_7.jpg  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 11 | kommentek: 0

Képpótlás

Amíg nem voltam gépközelben elég sok kép gyűlt össze, így ezeket most elhoztam nektek egy bejegyzésben. Először is kaptunk három új képet, melyeket Selena az Instagramjára töltött fel.

008Instagram.jpg 007Instagram.jpg 044Instagram.jpg
3 db képet tekinthetsz meg a galériában!

Kaptunk egy új képet a Twitterről, mely a tegnapi 'The Thing' című film premierjén készült Los Angelesben. (1. kép) Emellett megjelent egy új rajongói kép is. (2. kép) Selena és Justin egy aprócska cikk erejéig szerepet kaptak a jelenlegi Capricho magazinban. (3. kép)

pzsgc.jpg 00~3.jpg Capricho.png
3 db képet tekinthetsz meg a galériában!

Korábban már elhoztam nektek a DM magazin scannelt borítóját, azonban most megjelentek a képek a belső oldalakról is. Lessétek meg őket, csupa Jelena!

DM_04.jpg DM_03.jpg DM_05.jpg
6 db képet tekinthetsz meg a galériában!

Végül pedig jöjjön néhány lesifotós kép, melyek tegnap készültek Sao Pauloban. Selena és Justin épp a magánrepülőjükre szálltak fel, hogy elhagyják az országot.

amazingselena_(5).png amazingselena_(3).png amazingselena_(9).png
9 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 11 | kommentek: 0

'The Thing' premier

Először is elnézést, hogy nem jelentkeztem, de rossz volt a gépem. Most viszont újult erővel itt vagyok :) Hoztam is a legfrissebb képeket. Selena tegnap (október 10.) megjelent Los Angeles a 'The Thing' című film premierjén. Sel csodaszép volt, ahogy ezt már megszokhattuk tőle. Lessétek meg a képeket!

amazingselena_(18).JPG amazingselena_(20).JPG amazingselena_(55).JPG
63 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 11 | kommentek: 0

'Naturally' egy tehetségkutatóban

Tegnap került adásba a Jovens Talented Kids nevű műsor, melyben a 12 éves Anna Luiza Selena 'Naturally' dalát énekelte. Szerintem ügyes volt! 

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 09 | kommentek: 0

Magazin scannek

Két új magazin scannel érkeztem. Először is Selena megtalálható a Contigo magazinban egy cikk erejéig. Emellett az októberi Dolly magazin címlapján látható.

 Passeio.jpg dOLLY.jpg 
2 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 09 | kommentek: 0

Candid kép

Előkerült egy új paparazzi kép, amit tegnap készítettek Selenáról és Justinról. A páros egy autó hátsó ülésén ül, és épp elhagyják a hoteljüket, Sao Pauloban.

001.png  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 09 | kommentek: 0

Instagram képek

Alfredo Flores feltöltött egy új képet az Instagramjára, amelyen Selenával látható. Selnek olyan, mintha rövid lenne a haja, nem?!

Selena_Gomez_Brasil_Alfredo_Flores.jpg  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 09 | kommentek: 0

SWAK magazin fotósorozat

Korábban már elhoztam nektek a SWAK magazin címlapját, melyen egy teljesen új kép volt látható Selenáról. Mostanra megjelent a teljes fotósorozat, mely a magazinhoz készült. Sel mesésen néz ki a képeken, érdemes őket lecsekkolni!

001.jpg 011.jpg 003.jpg
14 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 09 | kommentek: 0

Vacsora Sao Pauloban Justinnal

Úgy tűnik, Selena követi Justin turnéját továbbra is - ameddig az övé nem kezdődik - így tegnapelőtt este, mindjárt az október 6-ai Rio De Janeiro-i koncert után repülőre szálltak, és Sao Paulo-ba utaztak. (Brazília). Justin ma este fog fellépni a városban. Tegnap a páros egy kicsit kikapcsolódott, így délután elmentek az Eduardo bevásárlóközpontba, amelyen belül meg is vacsoráztak, az Outback étteremben. Egy darab paparazzi kép jelent meg erről, továbbá egy videó. Jelena bár egy nyugodt romantikus vacsorára vágyott, pár perc alatt megtelt a pláza rajongókkal, így nem sokat tartózkodtak ott, hamar elhagyták a helyet. A videóért ide katt!

Outback.jpg  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 08 | kommentek: 0

Rajongói videó

Egy brazil rajongó, Manuella Silveira részt vett Justin október 6-ai koncertjén Rio De Janeiro-ban, melyen Selena közre is működött. Mikor Justin énekelte a 'Baby'-t, Selena messziről nézte. Ezt sikerült megörökítenie Manuellanak. A videót természetesen feltöltötte a Twitterére. Íme:

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 08 | kommentek: 0

<< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 Következő >>

Content Management Powered by CuteNews