layout/images/selena.png

  Selena Marie Gomez (Grand Prairie, Texas, USA, 1992. július 22.) jelenleg 20 éves, mexikói származású amerikai színésznő, énekesnő. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon. Karrierjét a 'Barney & Friends' (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Itt kötött örökre szóló barátságot Demi Lovatoval. 2007-ben kezdődött a 'Varázslók a Waverly helyből' című Disney-sorozat, melyben 'Alex Russo' szerepével megismerte az egész világ. Énekesnőként három  lemezt adott ki, jelenleg 4. albumán dolgozik. Idén (2013) több filmet is forgatott. A 'Spring Breakers'-ben Vanessa Hudgensszel és Ashley Bensonnal játszik együtt, míg a 'The Getaway'-t Bulgáriában forgatta Ethan Hawke-kal. Emellett folyamatosan tervezi a saját ruhakollekciójának darabjait és nemrégiben kiadta első parfümét. A neve fémjelzésével kiadott az OPI számára egy körömlakk kollekciót, továbbá csatlakozott a Case Mate kampányhoz, mellyel iPhone tokokat dobtak piacra. Gomez magánélete csaknem tökéletes; két évig alkotott egy párt Justin Bieber énekessel, azonban nemrégiben különváltak útjaik.

http://amazing-selena.com/layout/images/tweets.png
/layout/images/famsites.png

http://amazing-selena.com/layout/images/elite.png

    
    
    
    
Ne jelentkezz! Csak a kedvenc lapjainknak vannak fenntartva a helyek!

Elit pictures coming soon (it takes 2-3 days)
Waiting for picture (képre vár): -

http://amazing-selena.com/layout/images/askus.png

http://amazing-selena.com/layout/images/chat.png
http://amazing-selena.com/layout/images/subpages.png

Az Amazing-Selena.com számos aloldallal rendelkezik, melyeken különböző tartalmakat találhatsz.

+ Galéria
+ Ikonbázis
+ Dalszöveg center
+ Médiabázis
+ Interjúk
+ Png paradicsom
+ YouTube csatorna

http://amazing-selena.com/layout/images/herworks.png

The Getaway
Mi ez? film (akció, bűnügyi)
Szerep: Kid
Megjelenés: 2013. augusztus 30. (Amerika)
Történet: Brent Magna-nak kormány mögé kell ülnie, hogy egy ismeretlen férfit üldözzön, aki elrabolta a feleségét.
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Behaving Badly
Mi ez? film
Szerep: Nina Pennington
Megjelenés: ?
Történet: ?
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Dream Out Loud
Mi ez? ruhakollekció
Szerep: tervező
Kmart | Facebook | Képek

http://amazing-selena.com/layout/images/sitedata.png

 Szerkesztők: Fanny és Szynti
 Nyitás: 2011. június 18.
 Design: Szynti
 Téma: Selena Gomez
 Layout: 14.0 
 Hosted by: FanFusion.org
 Kapcsolat: @email
 Látogatók: (indulás: 2011.06.19. 21:15)

Figyelem! Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel és az ismerőseivel, családtagjaival sem! Ez csupán egy rajongói lap, mely tartalma 100%-osan a lap két tulajdonosát képzi.

 

http://amazing-selena.com/layout/images/ffad.png


Magazin scannek

Megjelent néhány új magazin scann. Az első kisképre kattintva a Caras magazin legújabb számából nézhettek meg egy cikket, míg az utolsó két képre kattolva a Contigo scannelt lapjait csekkolhatjátok!

0001_Caras.jpg 0002Contigo.jpg 0003Contigo.jpg
4 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 14 | kommentek: 0

Új képek!

Selena pontosan 10 perce írt a Twitterére. Ma érkezett meg Vancouverbe, ahol ma este fog fellépni. Feltöltött két képet is az Instagramjára. Lessétek meg őket! 

Az első képhez ezt írta: "#WOTNCANADA Vancouver ma este!!!" - írta először, majd később ismét írt. "Vancouver!! Őszintén, egy nap ide fogok költözni! Két filmet forgattam itt és rengeteg szép emlékem köt ide."
A második képhez: "Én és Ashley Cook sétálunk a parton."

04d48ade9d714bc0aeb2d75462f2e688_7.jpg 0c8e6e118f4f418290781fe60865c472_7.jpg 
2 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 14 | kommentek: 0

Turné - Október 12.

Selena tegnap tért vissza a turnéjára. Az első koncertje Victoria városában volt. Már megjelent néhány kép a koncertről. Lessétek meg őket!

amazingselena_(4).png amazingselena_(5).png amazingselena_(2).png
11 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 14 | kommentek: 0

Új lesifotók

Selenát tegnap lekapták a fotósok a kanadai Victoria városában. Sel ebéd előtt elugrott az asszisztensével virágokat vásárolni, a paparazzik persze megörökítették. Csodásan nézett ki, boldognak tűnt. Csekkoljátok le a képeket!

amazing-selena_(18).jpg amazing-selena_(22).jpg amazingselena_(12).jpg
43 db képet tekinthetsz meg a galériában!

Ezután elindultak ebédelni, de útközben leálltak néhány rajongóval fényképezkedni. Ezekről is kaptunk fotókat!

amazingselena_(2).jpg amazingselena_(6).jpg amazingselena_(4).jpg
10 db képet tekinthetsz meg a galériában!

Végül megjelent néhány candid az étteremből. Selena a Pagliacci nevű étteremben ebédelt valami tésztafélét.

amazingselena_(1).jpg amazingselena_(16).jpg amazingselena_(15).jpg
18 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 14 | kommentek: 0

Instagram kép

Sel feltöltött egy új fotót az Instagramjára, lessétek meg! 

8523e47898324ec1ab1e2e7fb6ade459_7.jpg  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 14 | kommentek: 0

Új candidok

Megjelent néhány új lesifotós kép Selenáról. Október 12-én lekapták Selt, amint megérkezett Kanadába, Victoria városába. Majd október 13-án ismét elcsípték, amint a 7Eleven nevű boltba igyekezett. Csekkoljátok a fotókat!

amazingselena_(1).jpg amazingselena_(7).jpg amazingselena_(4).jpg
8 db képet tekinthetsz meg a galériában!

002~11~0.jpg 001~9~1.jpg 
2 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 14 | kommentek: 0

Új képek

Két új képpel érkeztem. Az egyiket Justin töltötte fel az Instagramjára, míg a másik egy vadi új fotó, mely még korábban készült a Latina magazin különszámához. Sajnos ez a kép sem olyan jó minőségű, de azért nézhető, Selena pedig bámulatosan néz ki ebben a ruhában.

00~5.jpg 003.png 
2 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 13 | kommentek: 0

SWAK magazin scannek

Korábban már elhoztam nektek a SWAK magazinhoz készült fotósorozat képeit, most viszont a borítón kívül megkaptuk az újság belső scannjeit is. Lessétek meg őket!

amazingselena_(6).jpg amazingselena_(5).jpg amazingselena_(8).jpg
8 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 13 | kommentek: 0

Delena örökké él!

Demi amióta felépült a betegségéből, folyamatosan interjúkat ad a gyógyulásáról - szegény. Legutóbb Selenáról is beszélt.

"Selena felhívott és sírt a telefonba, azt mondta: 'Hello', mire én: 'Miért sírsz? Én vagyok a kórházban - úgy értem, nekem kéne sírnom'. Majd Demi folytatta: "Selena határozottan az egyik legközelebbi barátom, és nem számít mi történik, mi mindig olyan közel leszünk egymáshoz, mint a testvérek. 12 éves korunkban találkoztunk, ez több, mint a fél életem."

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 13 | kommentek: 0

Access Hollywood interjú

Az Access Hollywood készített egy interjút Selenával, melyben beszélgettek a helyezéséről a 21 év alatti hírességek listáján, szóba került az új Disney produkció is.

írta: Fanny | ekkor: 2011 Oct 13 | kommentek: 0

<< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 Következő >>

Content Management Powered by CuteNews