layout/images/selena.png

  Selena Marie Gomez (Grand Prairie, Texas, USA, 1992. július 22.) jelenleg 20 éves, mexikói származású amerikai színésznő, énekesnő. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon. Karrierjét a 'Barney & Friends' (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Itt kötött örökre szóló barátságot Demi Lovatoval. 2007-ben kezdődött a 'Varázslók a Waverly helyből' című Disney-sorozat, melyben 'Alex Russo' szerepével megismerte az egész világ. Énekesnőként három  lemezt adott ki, jelenleg 4. albumán dolgozik. Idén (2013) több filmet is forgatott. A 'Spring Breakers'-ben Vanessa Hudgensszel és Ashley Bensonnal játszik együtt, míg a 'The Getaway'-t Bulgáriában forgatta Ethan Hawke-kal. Emellett folyamatosan tervezi a saját ruhakollekciójának darabjait és nemrégiben kiadta első parfümét. A neve fémjelzésével kiadott az OPI számára egy körömlakk kollekciót, továbbá csatlakozott a Case Mate kampányhoz, mellyel iPhone tokokat dobtak piacra. Gomez magánélete csaknem tökéletes; két évig alkotott egy párt Justin Bieber énekessel, azonban nemrégiben különváltak útjaik.

http://amazing-selena.com/layout/images/tweets.png
/layout/images/famsites.png
hamarosan... meghívásra!
http://amazing-selena.com/layout/images/elite.png

    
    
    
    
Ne jelentkezz! Csak a kedvenc lapjainknak vannak fenntartva a helyek!

Elit pictures coming soon (it takes 2-3 days)
Waiting for picture (képre vár): -

http://amazing-selena.com/layout/images/askus.png

http://amazing-selena.com/layout/images/chat.png
http://amazing-selena.com/layout/images/subpages.png

Az Amazing-Selena.com számos aloldallal rendelkezik, melyeken különböző tartalmakat találhatsz.

+ Galéria
+ Ikonbázis
+ Dalszöveg center
+ Médiabázis
+ Interjúk
+ Png paradicsom
+ YouTube csatorna

http://amazing-selena.com/layout/images/herworks.png

The Getaway
Mi ez? film (akció, bűnügyi)
Szerep: Kid
Megjelenés: 2013. augusztus 30. (Amerika)
Történet: Brent Magna-nak kormány mögé kell ülnie, hogy egy ismeretlen férfit üldözzön, aki elrabolta a feleségét.
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Behaving Badly
Mi ez? film
Szerep: Nina Pennington
Megjelenés: ?
Történet: ?
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Dream Out Loud
Mi ez? ruhakollekció
Szerep: tervező
Kmart | Facebook | Képek

http://amazing-selena.com/layout/images/sitedata.png

 Szerkesztők: Fanny és Szynti
 Nyitás: 2011. június 18.
 Design: Szynti
 Téma: Selena Gomez
 Layout: 14.0 
 Hosted by: FanFusion.org
 Kapcsolat: @email
 Látogatók: (indulás: 2011.06.19. 21:15)

Figyelem! Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel és az ismerőseivel, családtagjaival sem! Ez csupán egy rajongói lap, mely tartalma 100%-osan a lap két tulajdonosát képzi.

 

http://amazing-selena.com/layout/images/ffad.png


Instagram képek

Selena feltöltött két képet az Instagramjára, melyeket most elhoztam nektek. Az első a tegnapi mexikói koncerten készült, míg a másik a színfalak mögött Ryannel (mostohaapukájával).

amazingselena_(2)~0.jpeg amazingselena_(1)~0.jpeg 
2 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Jan 27 | kommentek: 0

Sajtókonferencia

Selena ma este Mexikóvárosban lép fel. Még a délután folyamán részt vett egy sajtókonferencián, melyen legfőképp a Unicef-es feladatairól beszélt. Néhány kép már előkerült, de nyilván később kapunk többet is!

amazingselena_(2).jpg amazingselena_(9).jpg amazingselena_(4).jpg
10 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Jan 26 | kommentek: 0

Hamarosan forgat!

Az E! News információi szerint, Selena amint befejezi a Dél-Amerikai turnéját, azonnal Floridába repül és elkezdi forgatni a legújabb filmjét, a 'Spring Breakers'-t. 

írta: Fanny | ekkor: 2012 Jan 26 | kommentek: 0

A Capricho cimlapján

Mivel Selena a Dél-amerikai turnéja keretében két koncertet is fog tartani Brazíliában, ezért az egyik leghíresebb brazil magazin, a Capricho a címlapjára tette Selt. Lessétek meg az újság scanelt oldalait!

amazingselena_(7).jpg amazingselena_(2).jpg amazingselena_(4).jpg
7 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Jan 26 | kommentek: 0

Facebook fotó

Selena feltöltött egy új képet a Facebookjára, melyen a mexikói rajongóinak üzent. "Mexikóváros, készen álltok a holnapra?"

amazingselena~45.jpg  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Jan 26 | kommentek: 0

Fantalálkozó

 

Selena a január 24.-ei panamai koncertje előtt ismét tartott egy rajongói találkozót. Sel nagyon aranyos a fotókon, az öltözködése pedig ismét nagyszerű.

amazingselena_(103).jpg amazingselena_(105).jpg amazingselena_(110).jpg
136 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Jan 26 | kommentek: 0

Buzznet interjú

Ismét találtam egy Unicef-es videót január 20.-ról. Ezt az interjút a Buzznet készítette Selenáról. Sem ebben is az alapítvány fontosságairól beszél. 

írta: Fanny | ekkor: 2012 Jan 26 | kommentek: 0

Mexikói reptéren

Selena már maga mögött is hagyta Panamát, ugyanis tegnap megérkezett Mexikóvárosba. Selenának két koncertje lesz Mexikóban, az egyik Guadalajara-ban, míg a másik Mexikóvárosban. Selt a reptéren kapták le a fotósok.

amazingselena_(2)~36.jpg amazingselena_(4)~11.jpg amazingselena_(3)~20.jpg
4 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Jan 26 | kommentek: 0

Cambio interjú

Előkerült egy újabb interjú a január 20.-ai Unicef jótékonysági koncertről. Selena beszél a Unicefről, annak fontosságáról, és hogy milyen sokat jelent számára. Emellett megjelennek a Big Time Rush-os fiúk is, akik szintén az alapítványról beszélnek.

írta: Fanny | ekkor: 2012 Jan 26 | kommentek: 0

Panamai koncertképek

Tegnap már hoztam képeket a január 24.-ei panamai koncertről, de most további több, mint 100 képet töltöttem fel a galériában. Lessétek meg őket, Selena gyönyörű a fotókon!

amazing-selena_(10).jpg amazing-selena_(112).jpg amazing-selena_(107).jpg
164 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2012 Jan 26 | kommentek: 0

<< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 Következő >>

Content Management Powered by CuteNews