layout/images/selena.png

  Selena Marie Gomez (Grand Prairie, Texas, USA, 1992. július 22.) jelenleg 20 éves, mexikói származású amerikai színésznő, énekesnő. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon. Karrierjét a 'Barney & Friends' (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Itt kötött örökre szóló barátságot Demi Lovatoval. 2007-ben kezdődött a 'Varázslók a Waverly helyből' című Disney-sorozat, melyben 'Alex Russo' szerepével megismerte az egész világ. Énekesnőként három  lemezt adott ki, jelenleg 4. albumán dolgozik. Idén (2013) több filmet is forgatott. A 'Spring Breakers'-ben Vanessa Hudgensszel és Ashley Bensonnal játszik együtt, míg a 'The Getaway'-t Bulgáriában forgatta Ethan Hawke-kal. Emellett folyamatosan tervezi a saját ruhakollekciójának darabjait és nemrégiben kiadta első parfümét. A neve fémjelzésével kiadott az OPI számára egy körömlakk kollekciót, továbbá csatlakozott a Case Mate kampányhoz, mellyel iPhone tokokat dobtak piacra. Gomez magánélete csaknem tökéletes; két évig alkotott egy párt Justin Bieber énekessel, azonban nemrégiben különváltak útjaik.

http://amazing-selena.com/layout/images/tweets.png
/layout/images/famsites.png
hamarosan... meghívásra!
http://amazing-selena.com/layout/images/elite.png

    
    
    
    
Ne jelentkezz! Csak a kedvenc lapjainknak vannak fenntartva a helyek!

Elit pictures coming soon (it takes 2-3 days)
Waiting for picture (képre vár): -

http://amazing-selena.com/layout/images/askus.png

http://amazing-selena.com/layout/images/chat.png
http://amazing-selena.com/layout/images/subpages.png

Az Amazing-Selena.com számos aloldallal rendelkezik, melyeken különböző tartalmakat találhatsz.

+ Galéria
+ Ikonbázis
+ Dalszöveg center
+ Médiabázis
+ Interjúk
+ Png paradicsom
+ YouTube csatorna

http://amazing-selena.com/layout/images/herworks.png

The Getaway
Mi ez? film (akció, bűnügyi)
Szerep: Kid
Megjelenés: 2013. augusztus 30. (Amerika)
Történet: Brent Magna-nak kormány mögé kell ülnie, hogy egy ismeretlen férfit üldözzön, aki elrabolta a feleségét.
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Behaving Badly
Mi ez? film
Szerep: Nina Pennington
Megjelenés: ?
Történet: ?
IMDB | Képek | Hivatalos oldal

Dream Out Loud
Mi ez? ruhakollekció
Szerep: tervező
Kmart | Facebook | Képek

http://amazing-selena.com/layout/images/sitedata.png

 Szerkesztők: Fanny és Szynti
 Nyitás: 2011. június 18.
 Design: Szynti
 Téma: Selena Gomez
 Layout: 14.0 
 Hosted by: FanFusion.org
 Kapcsolat: @email
 Látogatók: (indulás: 2011.06.19. 21:15)

Figyelem! Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel és az ismerőseivel, családtagjaival sem! Ez csupán egy rajongói lap, mely tartalma 100%-osan a lap két tulajdonosát képzi.

 

http://amazing-selena.com/layout/images/ffad.png


Demi őszinte vallomása

Demi Lovato és Selena gyerekkoruk óta legjobb barátnők voltak, azonban 2010-ben megszakadt köztük a barátság. Demi végre tiszta vizet öntött a pohárba, és az MTV-nek mesélte el igaz történetüket.

„Nagyon sok mindenen mentünk együtt keresztül.  Több olyan időszakunk volt, amikor elszakadtunk egymástól és nem is beszéltünk. Most ott tartunk, hogy rájöttünk, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy távol legyünk olyan emberektől, akik nagyon szeretünk. Selena hamarosan nővér lesz, és én mellette szeretnék lenni. Mindent szeretek benne, hatalmas szíve van, rendkívül tehetséges, csodaszép, és mindig nagyon nagy helye lesz a szívemben. Imádom az új kislemezét, a ’Come & Get it’-et. Elmentem Barbadosra nyaralni és végig ezt a számot hallgattam. Mikor a rádióban meghallom, felállok és hangosan énekelem a szövegét. Annyira jó látni, hogy idáig eljutott.”

Forrás: MTV.com || SAJÁT FORDÍTÁS!!!

írta: Fanny | ekkor: 2013 May 18 | kommentek: 0

InStyle képek

Újabb nagyon jó minőségképű képeket kaptunk a júniusi InStyle magazin címlaphoz készült fotósorozatából. Selena mesésen néz ki a képeket!

UHQInStyleH04.jpg UHQInStyleH02.jpg UHQInStyleH06.jpg
6 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2013 May 18 | kommentek: 0

Ülésrend

Tegnap tették közzé a 2013-as Billboard Music Awards ülésrendjét. A képen jól látható, hogy Selena Justin Bieber  közélében foglal helyet. 

  
1 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Szynti | ekkor: 2013 May 18 | kommentek: 0

InStyle Magazin Interjú

Sziasztok. Én (Szynti) is itt lennék, és hozom a híreket. Megjelent egy rövid videó ami az InStyle Magazin fotózásán készült. Egy kisebb interjú Selenával, amelyben elmondja, mit szokott csinálni mikor a barátaival van. Megemlítette még, hogy a mik a tervei a közelgő születésnapjára.

 

írta: Szynti | ekkor: 2013 May 18 | kommentek: 0

Túl érzékeny lenne mentornak!

Hetek óta folynak a találgatások, hogy ki kerül a mentorok székébe a hamarosan folytatódó American Idol új évadjába. Egyes feltételezések szerint az új négytagú zsűri: Justin Bieber, Selena Gomez, Pink és P. Diddy lenne. Selena azonban egy interjúban elárulta, hogy nem vállalná el a mentori szerepet, se az American Idol-ban, se a The Voice-ban, ugyanis túl érzékeny, és nem bírná a versenyzők elvesztését.

írta: Fanny | ekkor: 2013 May 17 | kommentek: 0

'Come & Get It' remixek

Pár napja felkerültek SoundCloudra Selena 'Come & Get It' című számának a vadiúj remixei. Szerintem egész jók, hallgassátok meg őket!

 

írta: Fanny | ekkor: 2013 May 17 | kommentek: 0

Billboard Awards fellépő

Az előző cikkemben már tettem említést a most vasárnap megrendezésre kerülő Billboard Music Awards-ról. Azonban nemrégiben kiadták a díjátadó fellépőinek listáját, melyen Selena is helyet kapott a 'Come & Get It'-tel. Sel mellett számos másik előadó is fellép majd, így biztosan állíthatjuk, hogy egy izgalmas show-nak nézünk elébe!

Christina Aguilera és Pitbull - Feel This Moment
David Guetta, Akon és Ne-Yo - Play Hard
Jennifer Lopez és Pibull - Live It Up
Will.I.Am és Justin Bieber - That Power
Nicki Minaj és Lil Wayne - High School
Justin Bieber - Take You
Chris Brown - Fine China
Selena Gomez - Come & Get It
Icona Pop - I Love It
Macklemore és Ryan Levis - Thrift Shop
Bruno Mars - Treasure
Miguel - Adorn
Kacey Musgraves - Merry Go Round
The Band Perry - Better Dig Two
Ed Sheeran - Lego House
Taylor Swift - 22

írta: Fanny | ekkor: 2013 May 17 | kommentek: 0

Emblem 3, mint nyitó banda a turnén

Selena 'Stars Dance World' koncert turnéja hamarosan kezdetét veszi. Egészen idáig nem volt információnk arról, hogy ki/kik lesz/nek Selena koncertje előtt a nyitó produkció, azonban Ryan Seacrest elárulta a ma reggeli rádiós adásában. A Észak-Amerikai koncerteken biztosan láthatjuk az X-Factorban megismert fiúbandát, az Emblem 3-t. A fiúk még nem találkoztak Selenával, de Ryan elárulta, hogy a most vasárnap megrendezésre kerülő Billboard Music Awards-on találkoznak majd Selenával. 

 

írta: Fanny | ekkor: 2013 May 17 | kommentek: 0

Visszatértünk: Új candidok

Az oldal ezennel hivatalosan is visszatért! Új design került fel, amit Szynti készített, és ha minden igaz, ezentúl ő is visszatér az amazing-selena szerkesztőségébe! De nem is húzom az időt, inkább jöjjenek a frissek!
Selenát tegnap lekapták a fotósok, amint megérkezett egy Los Angelesi tánc stúdióba. 

amazingselena_28129~476.jpg amazingselena_28429~323.jpg amazingselena_28329~375.jpg
4 db képet tekinthetsz meg a galériában!

A tánc óra után a barátnőjével, Charity Lynne-nel találkozott, és együtt elmentek egy sushi étterembe ebédelni.

amazingselena_281929~105.jpg amazingselena_28229~447.jpg amazingselena_28529~280.jpg
20 db képet tekinthetsz meg a galériában!

írta: Fanny | ekkor: 2013 May 17 | kommentek: 0

A hétvége felé visszatérünk!

Végre megoldódott a galéria probléma, már csak az elmúlt hetek képeinek feltöltését kell pótolnom. Amint ezekkel végzem, a lap újra kinyit. Az új design már kész, szóval tényleg csak a képek pótlása van hátra és visszatér az amazing-selena!

írta: Fanny | ekkor: 2013 May 14 | kommentek: 0

<< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 Következő >>

Content Management Powered by CuteNews